Németország - Sváb hagymás rostélyos

Ország: Németország

Schwäbischer Zwiebelrostbraten

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

• 4 szelet marhafartő
• olíva- vagy repceolaj
• 4-6 fej közepes méretű hagyma
• 3 evőkanál olvasztott vaj
• 5 dl marhahúsleves-alap
• 2,5 dl száraz vörösbor
• só, bors, friss kakukkfű és metélőhagyma

Pirított burgonyával és vegyes salátával tálaljuk.

ELKÉSZÍTÉS

Megfelelően érlelt húst használjunk. A hűtőből elővéve hagyjuk szobahőmérsékleten felmelegedni, mielőtt a főzéshez kezdenénk.

Vagdossuk be a hús minden oldalát a kövér részen. Kenjük be a húst olajjal, és hagyjuk így pácolódni legalább 20 percig. Eközben hámozzuk meg és vágjuk fel 2 cm vastag karikákra a hagymákat. Hevítsük fel a megolvasztott vajat, és süssük ki benne a hagymakarikákat. Vegyük lejjebb a lángot, adjunk hozzá sót, majd főzzük ropogósra a hagymakarikákat. Ezután vegyük ki a hagymakarikákat az edényből, csepegtessük le, és helyezzük rövid időre papírtörlőre, hogy az felszívja a felesleges zsiradékot. Tartsuk melegen.

Öntsünk kevés olajat ugyanebbe az edénybe, hevítsük a lehető legforróbbra, majd a húst pirítsuk 3-3 percig mindkét oldalon. Ezután helyezzük át a húst a serpenyőből egy tálra, és tegyük 90 °C hőmérsékletre előmelegített sütőbe 15-20 percre, lassú tűzön készre sütve azt.

Amíg a hús a sütőben van, a serpenyőben maradt lesült zsiradékot melegítsük össze a húslevesalappal és a borral, adjunk hozzá egy csokor, vászonzacskóba kötött kakukkfüvet. Forraljuk be felére.

Az utolsó módosítás dátuma: 2015-08-27 12:40:45

© Európai Unió, 2013
Privacy Policy